Hallom, ahogy a fájdalom meglegyinti arcomat,
2005.02.25. 20:48
Hallom, ahogy a fájdalom meglegyinti arcomat, Ahogy a halál darabokra szakítja az álmomat. Miért kellett, hogy ilyen hamar megtanuljak szenvedni, Az éjszakában nem tudok aludni, csak könnyeket engedni. Mindig a jók mennek el oly hamar, Szívemben a szenvedés kapar, Egyre mélyebb, már lassan eltörik, S a résen a vér kiszökik. Nem volt elég az életnek, hogy megszülettem, S az éveket végig könnyeztem. Soha nem akartam semmit, csak boldog lenni, Hogy egyszer majd boldogságot nyerni.. Nem volt elég, mely kegyetlen, Az én szívem menthetetlen. Elvette tőlem, akit a legjobban szerettem, Több éven át Őt védtem… Amikor meghalt, testem megrendült, Az érzés a szívembe elterült. Nem voltam ott, hogy fogjam kezed, Nem voltam azon az éjszakán Veled. A mai napig gyötör a kegyetlen bűntudat, Szívem már csak az emlék után futhat. Fáj, mert azt akarom, hogy itt legyél, S születésnapi kívánságom, hogy átöleljél. Nem kell semmi meglepetés, Csak érezni akarom még egyszer, mi a nevetés…
|