Szomorú fűz árnyékában
2005.09.04. 16:31
A szomorú fűz lelógó ágai közt ücsörögtünk, A fa hatalmas törzsének háttal nekidőltünk. Ki sem látszódtunk a lombkorona alól, Hallgattuk, ahogy egy csalogány dalol.
A madárka hangja gyönyörűséges volt, Bár számomra nagyon szomorúan szólt. Meg lehet, nem a madárfütty volt szomorú, Hanem az én szívemet mardosta a bú.
Eltűnt boldog idők jártak az eszemben, Bárcsak a régi idő még vissza jöhetne! Egyikőnk sem szólt, de egyre gondoltunk, Hol van már a gyönyörű, szép múltunk?
De ami elmúlt, az már nem jön vissza, A jelennek kell élni, ami még tiszta. Nem lehet tudni, hófehér, vagy fekete lesz, Ad valami szépet, vagy majd ez is elvesz?
A jelenünk pedig a jövőnknek a múltja, Ez az életünk folyása, ez az élet útja. Hol veszítünk, hol nyerünk az élet játékában, De találkozunk mi még itt a fűzfa árnyékában.
Szomorú fűzfa árnyékát egy sírkőre veti, A márványkövön arany betűs felirat hirdeti: Hogy itt fogok nyugodni én is mindörökre, Te egy könnycseppet hullatsz a fekete földre…
|