Vik megbabonázottan nézte a kezében tartott lapot és rajta kirajzolodott arcot.
-Ez lehetetlen. -mondta halkan.
Zsolti elvette tőle a papirt és nagy érdeklődéssel pillantott rá.
Kikerekedett szemekkel nézte ő is.
Jackson őrnagy észre vette rajtuk a megdöbbenést.
- Talán látták már ezt az embert? Netán ismerik?
-Igen. Ismerjük. Nagyon is jól.-mondta Vik.
-oh. És megtudnák mondani ki az?
-Kiss David.-hangzott a rövid, de kérdésre választ adó mondat.
-ÉS esetleg azt is megtudnák mondani, hogy merre lakik?? Mert akkor hamarabb őrizetbe tudnánk venni. Tudom, hogy nehéz lehet most önöknek, hogy egy ismerősük a gyanusitott.
-A cimét kéri? Hogy hol lakik??-kérdezett vissza Vik.Zsolti nem szólt,csak megbabonázottan nézte a szemeket. Azokat a szemeket,amiket pár hónapja látott utoljára. Akkor azt hitte örökre megszabadult tőlük. Tevédetett.
-Ez lehetetlen. -szólt a beszélgetés közbe a fiú.
-Már miért lenne lehetetlen??-hökkent meg az őrnagy.
-MErt nem rég halt meg az illető,akiről most szó van.-vette át a szót Viki.
-Hogy??-most a rendőrön volt a sors,hogy meglepődjön.
-Jól hallotta. Vele voltam mikor kiszállt belőle a lélek és lehunyta a szemeit örökre.
-Ez....Ez....
-LEhetetlen. Igen szerintünk is. -mondta Viki bólogotva.
-Biztos, hogy ő az akikről önök beszélnek??Az nem lehet, hogy egy halottat látot a szemtanu.
-Hát nem lehet ,ez igaz. De az is biztos, hogy ő az. Nagyon jól ismertük, ismertem őt. -Zsoltira nézett, aki csöndben hallgata a beszélgetést- Talán túlságosan is jól ismertem és túl közelről.
Zsolt itt egy nagyot nyelt.
-Értem. Akkor nem tudom, hogy mi van. Amit tudoktenni, most, hogy a ravaltalozót felhivom és ott is kérdezgetek. -ezt inkább csak magának mondta.
-Segithetünk még valamit??-kérdezte Vik
-őőő...Most nem hiszem, hogy többet tehetnének. Majd még fogom önöket hivni. Rendben??
-PErsze. Remélem, hogy valamire jutni fog!
-Én is.-mondta a rendőr miközben az ajtó felé indultak el. -Addig is viszont látásra!
-Viszlát!
-Viszlát!
Köszöntek el és némán becsukodott az elmenők mögött az ajtó.