-Hol vagyok?- Vik első kérdése ez volt mikor ébredezni kezdett.

-Jaahj kislányom! Végre felébredtél! Annyira aggodtam érted!- mondta anyuja és közben hívta az orvost.

-Mi történt?- kérdezett tovább

-Elájultál pár napja és azota nem tértél magadhoz.-mesélte szülője

-Daviddal mi van? Ugye csak álom volt, hogy meghalt?…..Egy rossz álom….Ugye?

Nem kapott választ. Anyuja csak némán állt és lassan könnyek szöktek a szemébe.

-Anya!…Mondj vmit! Mondd, hogy nem igaz!- szinte kiabált

Az ajtóban megjelent az orvos.

-Szia Viki! Hogy vagy?

Most Vik maradt csöndben.

-Jobb lesz ha most lepihensz.Az ápoló nő mindjárt be ad egy nyugtatót.

-Nyugodt vagyok!-szólt közbe az orvos beszédébe

-Jó napot nővér!-köszönt az épp belépő hölgynek.

Nem sokára ismét álomba szenderült Vik. De tudata nem akarta és hamar újra magánál volt.

Egy látógatója érkezett miközben szülőjével beszélt.

-Szia!- köszönt a lánynak az ajtóban megjelent hölgy.- David mamája vagyok. Már beszéltünk telefonon, de nem volt szerencsém bemutatkozni. Katalinnak hívnak.

Lassan beljebb lépett a szobába. Fekete ruhája szinte elnyelte a fényt a helységben.

-Jobb lesz ha most elmegyek. Ugyis szomjas vagyok. Meglátogatom a büfét. Kértek vmit?-mondta Vik mamája, de tudta, hogy válaszuk nem lesz.

Miután ketten maradtak Viki szólalt meg előbb és ezzel megtörte a szobában lévő csendett.

-Sajnálom ami a fiával tötént.

-Tudom, hogy sajnálod.

Ismét némaság töltötte be a helységet.

-Hoztam neked valamit. David fiókjában találtam- és átnyujtott egy boritékot  lánynak.

-Viknek.- olvasta hangosan a lány és már akarta kibontani, de a hölgy rátette a kezét.

-Ne itt bontsd ki. Majd ha kettesben leszel vele.

Vik eltette a levelet tartalmazó borítékot.

-Hogy vagy?-szólalt meg Katalin

-Mintha egy álomban lennék. Azt várom, hogy felébredjek.De ha nem a valóságban lennék akkor nem fájna

ennyire a szivem.

-Én is vagyok vele.

Egy ideig még beszélgettek majd a hölgy felállt.

-Jobb lesz ha most pihensz.Szia!

-Csókolóm!