Némaság fogadta Viket a kórteremben. -Szia! Hogy vagy? –kérdezte az alvó Davidtől Leült az ágy mellé és pár percig csak nézte a fiút. Eszébe jutottak azok idők amiket Davvel töltött. -Emlékszel a szilveszteri bulira? Nem bántam meg azóta sem. Igaz ez miatt vége lett a Zsoltival, de én mégsem tudom azt mondani, hogy kitörölném a múltamból ha lehetne. Pedig adtál okot, hogy elfelejtsem mégis ami akkor történt. Szerintem te is tudod, hogy mennyire xarul esett, hogy nem kerestél azután….. Talán ezért tettél úgy ahogy…..Én akkor még hittem. De már lezártam mindent veled kapcsolatban és elrejtettem szívem egy eldugodt csücskébe. Sokáig csönd honolt a szobára. -Kíváncsi vagyok, hogy te is szívesen és gyakran gondolsz e az együtt töltött időkre…Tudod mi jutott eszembe? Amikor pár hónapja találkoztunk…. Egyikőnk se kereste a másikatmégis valami miatt össze találkoztak az útjaink…..Néztük a naplementét….Szép volt. David nem válaszolt neki. Vik valahol azt szerette volna mégis, Hogy felébredjen a srác és együtt emlékezzenek vissza. Rég nem mondhatta el Davidnek, hogy mit is gondol róla. Pedig fél éve ismét járt Vik edzésekre, de mintha egy falat építettek volna közéjük.Vik próbálta lebontani, de egyedül nem sikerülhetett. 1 órával később egy ápolónő lépett be a terembe és ébresztette fel a lányt. -Ébredj kislány. Haza kellene menned! -Mennyi az idő?- kérdezte félálomban -Lassan 9óra. -Jahj!- felugrott és már el is indult kifelé -Késtél!- fogadta anyuja Viket amikor belépett a konyhába. -Tudom anya. Sajnálom. Nem néztem az órát. -15 percet késtél. -Csak.Pedig azt hittem, hogy legalább egy fél órát fogok. De köszönet a buszosoknak, hogy épp jött busz!- gondolta a lány. -többet ne forduljon elő! -Ok mami!- mondta és futott fel a szobájába tanulni.