Igaz barát

Ülök a szobámban és gondolkozok. Gondolkozok, pedig nem nagyon szoktam ilyen sokáig. Ha mégis valami erre késztet, az csak fontos dolog lehet.
Elmesélem, hogy mi az, ami mostanában leköti az agy sejtjeim - ha egyáltalán vannak ilyenek nekem - és utána döntsd el te, aki olvasod a soraim, hogy fontos dolog e, vagy csak pazarolom rá az időt.

Megsúgom, hogy én már tudom a választ, de kíváncsi vagyok a te véleményedre is. Azt hiszem.
 Egy évvel ezelőtt elkezdtem ping-pong edzésekre járni. Egy összeszokott csapatba csöppentem bele.
Eljött az ősz. Elkezdődött a tanév egy új suliban. Egy gimibe kerültem az egyik edzőtársammal, akivel már akkor elvoltunk.Szerencsémre, vagy épp szerencsétlenségemre csak évfolyamtársak lettünk.
Az idő múlásával mi, edzőtársam és én egyre közelebb kerültünk egymáshoz barátilag. Padokon kergetőztünk, vagy egymást öntöttük le vízzel és utána szájt a fám.Szóval barátok lettünk.Egyre jobban.
Én akkor nem nagyon hittem, hogy hosszú távon ilyen jól elleszünk-megjegyzem, tévedtem akkor-.
Múltak a hetek, hónapok. Az ismerősök a környezetünkben, mind azt kezdték hinni, hogy mi járunk. Mi ezen akkor jót nevettünk. „Két ennyire hülye nem lehet egy pár”, mert abból, nem sül ki semmi jó. Az osztálytársak, edzőtársak mégsem hittek nekünk. Vagy csak igen nehezen.Pedig mi csak együtt voltunk. Nem fogtuk egymás kezét, és nem is csókoloztunk. Szimplán együtt voltunk. Szinte mindig.
Aztán egyszer felmerült bennem a „Ha” Mi lenne, ha mi mégis járnánk. Akkor elvetettem a dolgot.
Az idő soha sem áll meg, ezért akkor is csak telt. Valamikor lassabban, valamikor gyorsabban, de soha nem álllhatott meg, így mi kezdtünk összenőni, még ennél is jobban. Ha nem láthattam rövidebb ideig, már hiányzott. Mondhatom, hogy ő is így volt vele. Egyre többet SMSeztünk, és egyre jobban megnyíltunk egymásnak, egyre több titkot őrzött a másik.
De, mint a mesékben, a valóságban is megjelenik a bánat.

Egyik nap fura dologgal állt elő. Ki akar menni 1 évre Németországba.
Én először fel se fogtam - lehet, még most sem sikerült teljesen - hogy mit szeretne.1 év... Németország... ösztöndíj...A szavak ott lebegtek a fejemben, de mintha külön lettek volna.
Az aznapi hazaút abból állt, hogy bunkó voltam vele. Végig se gondolva a dolgokat, csak szídni tudtam, hogy miért akar kimenni.Marasztalni akartam. Rosszul.
Aztán eljött a jelentkezési határidő. A tanár az ő nevével ellátott papírt adta le.Szomorú voltam. 1 év. Vagyis majdnem 12 hónap. Olyan sok idő. Hogy fogom kibírni nélküle?
Lassan kezdtem beletörődni, hogy el fog hagyni.
Eljött a vasárnap. Az a vasárnap, mikor nem hittem, hogy lesz számora holnap. Ő akkor is mellettem volt és segített. Nem kérte senki se mégis megtette.
Akkor valami új érzés költözött a szívembe. Nem tudtam mi az, csak sejtettem, hogy vele akarok lenni mindig és, hogy hiányzik.
Aztán eljött a Csütörtök. Azt hiszem nevezhetem a hülyeségek napjának. Akkor sok hülyeséget tettem.
Az nap este kezdett leesni, hogy mi történik velem. Szerelmes lettem. Pedig annyira nem akartam, és őszintén nem is hittem hogy az leszek. Mégis. A sors kiszámíthatatlan.
Aznap írtam neki, hogy kevesebbet kéne együtt lennünk, mert ha így maradunk akkor nem fogom tudni elengedni. Ő akkor nagyon ideges lehetett, hisz nem először kértem tőle ezt.
Még akkor este megtudta, hogy szeretem.
Másnap betegen feküdtem otthon és ez így is maradt a hétvégén. Minden nap susmusoztunk.
Ma hétfő van. Még most is beteg vagyok. De ez nem igazán foglalkoztat, hanem hogy mi lesz vele és velem. Írta, hogy lehet úgy van velem, mint én vele.
Mind kettőnk kérdése, hogy mi lesz velünk.
Szeretném. De félek. Félek, hogy 5 hónap múlva is együtt leszünk, és akkor nehéz lesz az elválás. Nagyon nehéz.
Kezdem hinni, hogy tényleg nem fogtam fel, hogy elmegy majd. Itt hagy. Nem akarom. Mégis meg fogja tenni.
Jobb, lesz ha most már nem a jövővel foglalkozok és az elválással, hanem maradok a jelenben. Most ez a fontos. Minnél többet vele lenni.
Ha nem mondtam neki sokszor a hülyeségeimre, hogy sajnálom, azért remélem tudja, hogy így gondolom. És azt is tudja, hogy mindig vele leszek, ha ő is akarja, bármilyen nagy lesz a távolság köztünk.A szívében akkor is ott leszek. És ő is nekem.
Röviden ennyi a történet, amin morfondírozok.