zso13
Menü, ami nem az
 
Világom
 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KeDvEnC lInKjEiM
 
KeDvEnCeIm LiNkJeI
 
AhOvA mÉg JáRoK
 
LeVeLeZő OlDaLaK
 
maci:)
Ari a macid mind te!!!!!!!
 
Kik jártak erre?
Indulás: 2004-06-20
 
h
Tartalom
 
Egyperces Novelláim
Egyperces Novelláim : A szeretet

A szeretet

  2005.12.10. 13:01


A nap meleg sugarai mostanában elkerülték a város lakóit és helyette sötét felhők uralkodtak az égen. Mintha a természet előre tudva volna vagy legalábbis sejtené a jövőt…

Lili kedve se volt jobb, mint ami kinn volt, ott ahol már a ház védelmező falai nem értek el.
Lassú léptekkel ballagott le a fényárban úszó konyhába. A disz világitás oka hamar kiderült, miután belépett oda. A forró kávé kellemes illata mellett egyetlen leánya fogadta a helységben. Kicsit meg is lephette az elé táruló látvány, hiszen gyermeke nem arról volt hires, hogy a konyhában tébláboljon amikor nem éhes. De szerencsére ez a pillanat is eljött Lili számára. És ezt őszinte örömmel fogadta, annak dacára, hogy milyen nap vár rá.
- Jó reggelt, anyu!- üdvözölte Júli, miközben épp egy tojást készült feltörni nem sok sikerrel. Ennek ellenére a mosoly nem tűnt el az arcáról, amivel édesanyját fogadta.- Hogy telt az éjszakád? -érdeklödő kérdése nem volt új Lili számára. És válaszok pedig, nem voltak szivderitők. De a kérdések nem ritkultak, hanem inkább szaporodtak.
- Tűrhető. -hangzott a rövid, de tömör válasz.
- Sejtettem. De ma reméljük kiderül, hogy miért fáj olyan sokszor a fejed. - mikor édesanyja hófehér bőrére tévedt a szeme még hozzá tette. -Egyébként szerintem, csak a sok stressz miatt van. A munkád az oka. Olyan sokat dolgozol…-folytatni nem tudta és nem is nagyon akarta, mert anyja egyetlen pillantásával némaságra intette, hiszen nem nagyon akarta már hallgatni a szinte betanult mondókát, amit nap-napután meséltek neki. Tudta, hogy lánya sem gondolja komolyan, amit mond, csak a felszinen reménykedik egy ilyen eredményben. Szivük mélyén már mindketten érezték, hogy valami komolyan nincs rendjén Lili szervezetével. De hangosan egyikük se mondta. Nem merték.
A némaság, ami beköszöntött rájuk, nem sokáig tartott, mert Júlinak ment a busza és még be kellett pakolni az iskolatáskájába.
Percekkel később viszont, ismét csak a légy zümmőgése törte meg a csöndet, ami a házra telepedett.
Lili gondolatai messze jártak. Egy másik világban… Aztán hirtelen visszahuppant a kegyetlen valóságba, ami nem sok jóval kecsektetett.
Gondolkodott, hogy mit csinálhatna, amig nem kell az orvosához mennie a labor eredményekért. Végül úgy döntött, hogy meleg fürdő, tele gyertyákkal megvilágitva talán felejtetni tudja vele a dolgokat, amik vártak rá.
1 óra múlva a mobil csörgése kikényszeritette a kádból, ahova olyan jól elhelyezkedett.
Egyik barátnője kereste, mert problémák merültek fel, miután ő pár napja szabadságra ment. A beszélgetésük után, Lili feleslegesnek tartotta vissza merülni a vizbe, ami lehet már hideg lett. Ezért a szobája felé vette az irányt, hogy valami ruhát magára vegyen. A választás gyorsan ment, hiszen a természet szinte helyette döntött.
Esernyővel a kezében lépett az utcára, ami köszönés képpen tele lett emberekkel, akik munkába siettek kizárva külvilágot maguk körül.
Lili az eső ellenére gyalog vágott neki az útnak.
A rendelőbe éppen, hogy megérkezett máris szólitották.
A fehér helységben, ahova betessékelték, egy ugyancsak fehér ruhás ember köszöntötte.
- Jó reggelt Lili! Hogy tetszik lenni? - kérdezte a hatvanas éveihez közelitő férfi, miközben az aktákat rendezgette maga körül, mig rá nem lelt a nő papirjaira. Könnyed mozdulatokkal a kezeibe és gyorsan átfutotta. Arca nem árult el semmit, pedig Lili reménykedett.
- Nah? Lehet tudni, hogymi a bajom?- csúszott ki a száján az asszonynak.
- Igen. - jött a felelet.
- És?
- NEm jó hirt kell közölnöm Önnel.
Kiváncsi és félelemmel teli szemek néztek visza az orvosra. Igy csak folytatta.- Ha az eredmények nem tévednek, akkor Őnnek agydaganata van.
- Bővebben?
- Bővebben? Egy rosszindulatu daganatot dianosztizáltak az agyaelülső részében. Sajnos a tumor előre haladott…
- Vagyis?
- Vagyis nem nagyon tudunk segiteni. Esetleg fájdalomcsillapitó gyógyszereket adhatunk és ha befeküdne a kórházba…
Lili ekkor közbe szólt:- És körülbelül mennyi időm van hátra?
- Nem tudom.
- Mégis?
- 2-3 hét. Maximum 1-2 hónap.
- Köszönöm. - és ezzel befejezetnek találta a beszélgetést az orvosával. Felkelt a fotalból és csendben kiballagott.
Nem sokára ismét csögött a telefonja. Lánya kereste.
- Szia, anya!
- Szia.
- Nah mi volt? Úgye igazam lett? MOnd, hogy igen!
Nem jött válasz.
- Anya? Ott vagy?
- Igen.
- Mondj már valamit!
- Igazad lett. A sok stressz miatt, ami a munkahelyemen ért, merültem ki.
- És ezt ilyen kedvvel mondod? NEm örülsz neki?
- De. Csak most fáradt vagyok.
- Jah. Akkor nem zavarlak. Nah, puszi.
- Szia!- köszönt Júlitól anyja, miközben arcán, mint tiszta patak folytak a könnycseppek.

A napok elteltével az idő egyre romlott, ahogy Lili állapota is. És bármennyire próbálta eltitkolni betegségét, nem sokáig sikerült neki, mert egyik délután rosszul lett és be kellett vinni a kórházba.
Júli nem értette, hogy miért nem gyógyul anyja, ezért felkereste azorvost, aki értetlenül állt a lány előtt. Először nemesett le neki, hogy kérdező nem tud semmit anyja betegségéről.
Amenyire csak tudta kiméletesen, ugy közölte a tényeket.
Júli berohant a kórháziszobába, ahol Lili épp ébredezett.
- Miért nem mondtad el, hogy beteg vagy? Halálos beteg?- tette fel kérdéseit az ágyban fekvőnek, aki nem nagyon tudott mit válaszolni.
- Anya! MIért nem voltál képes velem is közölni, hogy nem oskára meghalsz? MIért??- szavai zengtek szinte a rideg szobában.
- Azt kérded, hogy miért nem mondtam el a betegésem?- szólalt meg Lili.
- Igen.
- Még nem jöttél rá? Pedig egyszerű. Nem akartam rád zúditani a gondjaim. Nem akartam, hogy idő előtt fájjon a szived. Ezért.
- Miért? MIért te? Hiszen te senkinek se ártottál! Ez igy nem igazságos! - ésodaborult édesanyja ágyához és a csontos kezeket a kezei közé fogta és nem engedte el.
- Sok mindne nem igazságos ezen a világon gyermekem… MEgkérhetlek valamire?
- Persze! Bármire.- mindketten tudták, hogy közelben van a Halál.
- Kérlek, ne szomorkodj túl sokáig a halálomon! Hiszen ott foglak fentről nézni téged és életed! Ne búsulj! A szeretetem nem hal meg velem együtt!- és ekkor a közelben lévő gép, ami eddig csipogott, most egyhangúan sipolni kezdett…

 
Nap idézete

Higgy élni! Mert ha nincs hited, akkor csak árnyékod vagy saját magadnak!

 
Frissités

Utolsó frissités:
2005.12.10.:Halihóóó! Újra vagyok!! Ezer bocs, hogy eddig semmi újdonság nem történt a honlapon, de nagyon elfoglalt voltam és arra is alig volt időm, hogy  aludjak:( peg piciny szervezetemnek még sok alvásra van szüksége!!:))) úgy döntöttem hogy lehet felteszem az összes irásom a honlapra, de még nem biztos...de újabbakat fogom rendszeresen! ok?? más frissités?? még nem tom! majd meglátjátok!:)nah pusza!

 
Chat!
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Szerkesztési dolgok
 
egér
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!