A t�rt�net egy l�nyr�l sz�l,
Sz�ve bel�l m�r r�g�ta holt.
Elvesztette az �let �rtelm�t,
Elfelejtette a sz�p eml�k�t.
A sz�lei egy nap benyitottak,
A meglepet�st�l el�jultak.
Ott fek�dt az �gy�n csendesen,
A leped�ben fekszik v�resen.
Nem volt m�r ki szeresse,
Ki az �let r�g�s �tjain vezesse.
Mindenki elhagyta, csak a penge bar�tja,
A megnyugv�s�t m�g mindig v�rja.
Nem �rt levelet, el sem k�sz�nt,
Az ember pillanat alatt d�nt.
Csak megtette, nem b�rta,
Csak a peng�t h�vta.
Mag�ba sz�rta,
De m�r ki nem h�zta.
Hatalmas lyuk, mely sz�v�n h�z�dik,
A megnyugv�sr�l m�g mindig �lmodozik.
A lelke nem tudott megnyugodni,
Az �g nem tudta befogadni…
Csak minden este k�s�rt,
S maga ut�n hagyja a v�rt.
Minden este ott fekszik,
Sz�ve m�g ott nyugszik.
K�nnyek, melyt�l az �gya piros,
�rezni m�r nem szabad, tilos.
De � m�g is itt maradt,
A lelke el nem szaladt.
Itt �l k�zt�nk,
Itt mozog vel�nk.