A történet egy lányról szól,
Szíve belül már régóta holt.
Elvesztette az élet értelmét,
Elfelejtette a szép emlékét.
A szülei egy nap benyitottak,
A meglepetéstől elájultak.
Ott feküdt az ágyán csendesen,
A lepedőben fekszik véresen.
Nem volt már ki szeresse,
Ki az élet rögös útjain vezesse.
Mindenki elhagyta, csak a penge barátja,
A megnyugvását még mindig várja.
Nem írt levelet, el sem köszönt,
Az ember pillanat alatt dönt.
Csak megtette, nem bírta,
Csak a pengét hívta.
Magába szúrta,
De már ki nem húzta.
Hatalmas lyuk, mely szívén húzódik,
A megnyugvásról még mindig álmodozik.
A lelke nem tudott megnyugodni,
Az ég nem tudta befogadni…
Csak minden este kísért,
S maga után hagyja a vért.
Minden este ott fekszik,
Szíve még ott nyugszik.
Könnyek, melytől az ágya piros,
Érezni már nem szabad, tilos.
De ő még is itt maradt,
A lelke el nem szaladt.
Itt él köztünk,
Itt mozog velünk.